Köszöntõ
Szeretettel köszöntöm honlapunk régi és új látogatóit!
Bár korábban is jártak vándortanítók, akik hóeséstől jégcsapcsordulásig egy-egy falusi gazda házában írást, olvasást, számolást tanítottak a gyerekeknek, de a településen a szervezett iskolai oktatás először a két falurészen külön indult el. 1872-ben Tomajon és 1874-ben Cserszegen épültek fel az iskolák, s csak 1958-ban adták át a központi részen fekvő közös állami általános iskolát a faluközösségnek. Ebben az épületben tanulnak ma is a gyerekek, a többszöri átalakítás, bővítés után 2012-től a jelenlegi, megújult formájában. Nyolc évfolyamon folyik a nevelés-oktatás, 219 gyermek jár jelenleg iskolánkba, amely 1997-től a községben született írónak, Szabó Istvánnak a nevét viseli.
A nagy elődök munkáját kívánjuk folytatni kollégáimmal együtt, nem felejtve az iskola múltbéli értékeit, de megfelelve a jelen és a jövő kihívásainak is. XXI. századi iskolai feltételeket szeretnénk teremteni minden idejáró diákunknak. Ebben támogatnak bennünket a szülők, a község lakói, egykori és mai tanítványaink, hisz:
Fő célunk, hogy minden idejáró diákunk a képességeinek megfelelő eredményeket érjen el, sikeresen megállja a helyét a középiskolában és a „nagybetűs” ÉLET-ben is.
Minden gyermeket szeretettel várunk iskolánk családias légkörébe!
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…”
(Tamási Áron)
Juhászné Gyutai Anikó
intézményvezető